Pár hónapja ígértem, hogy írok pár posztot erről a régi és jelentős filozófiai kérdésről, úgyhogy itt is a sorozat második darabja: mivel a múltkor egy teizmus melletti érvet tárgyaltam (nem annyira támogató, mint inkább ellenséges módon), most úgy döntöttem, rárepülök néhány fontos ateista érvre. Természetesen ezekből rengeteg van, jobbak is, rosszabbak is. Most csak az érvek egy csoportjára, az úgynevezett a posteriori érvekre fókuszálok.
Az egyik leggyakoribb érv Isten létezése ellen az, hogy semmilyen bizonyíték nem támogatja a feltételezést, hogy van egy mindentudó, mindenható, végtelenül jóságos lény, aki megteremtette a világot. Hogy mi az a bizonyíték? Jó kérdés. Bizonyíték, vagy evidencia kétféle van (már ami releváns most nekünk): egyrészt vannak a priori bizonyítékok és a posteriori bizonyítékok.
Az a priori bizonyítékok nem támaszkodnak semmiféle empirikus adatra vagy megfigyelésre. Például egy a priori bizonyíték lehet Isten létezése ellen, hogy maga az istenfogalom önellentmondásos, tehát olyan lény, mint Isten, nem létezhet. De akik azt mondják, nincs elég bizonyíték Isten létezésére, sokszor másfajta bizonyítékokra gondolnak.
Ezek az úgynevezett a posteriori, vagy köznapi nevükön empirikus bizonyítékok. Ezek olyan bizonyítékok, evidenciák, amelyek a környező világ megfigyeléséből, a tapasztalatból származnak. Például, ha kinyitom a hűtőt és találok benne egy doboz tejet, akkor a doboz tej megpillantása, észlelése egy empirikus bizonyíték, amely alátámasztja azt a vélekedésemet, hogy van tej a hűtőben.
Sokan állítják, hogy - még ha nem is tudjuk a priori cáfolni, hogy nincs Isten -, nincs semmiféle empirikus bizonyíték, ami alapján fel kéne tennünk, hogy van. Hiszen a legtöbb olyan jelenség, aminek a magyarázatához felhasználtuk Istent - hogyan keletkezett a világ, az élet, stb. -, ma már megmagyarázhatónak tűnik Isten feltételezése nélkül is. És a természettudomány eddigi fejlődése alapján nincs okunk feltételezni, hogy a ma megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségekre nem találunk végül egy teljes értékű, tudományos (istenmentes) magyarázatot.
Tud-e erre valahogy válaszolni a teista? Nos, nem is egy módon. Először is nyilvánvaló, hogy abból, hogy valaminek a létezésére nincs bizonyíték, nem következik, hogy az illető dolog nem létezik. A Neptunusz létezésére az ókorban senkinek semmilyen bizonyítéka nem volt. Meg sem fordult a fejükben, lehet ott még egy bolygó, amit nem látnak. Ettől még a Neptunusz ott volt.
Sokak szerint továbbá nagyon is van empirikus bizonyíték Isten létezésére. Elég csak egy pillantást vetnünk a környező természeti világra, hogy felismerjük benne a Teremtő keze munkáját. Hogy efféle empirikus bizonyíték ténylegesen van-e Isten létezésére, abba most ne menjünk bele.
Az ateista sokféle módon védelmezheti a maga igazát. Rámutathat, hogy az állítás, miszerint nincs empirikus bizonyíték Isten létezésére, valóban nem igazolja 100%-osan, hogy nincs Isten, de elég valószínűvé teszi ahhoz, hogy az ateista álláspontja racionálisan tartható legyen. Vagy átmehet támadásba is, megteheti a következő állítást: Isten létezése nem csak nem bizonyítható empirikusan, de egyenesen cáfolható is. Létezik empirikus, a posteriori bizonyíték Isten létezése ellen!
Vajon igaza van az ateistának, amikor ilyeneket mond? Tényleg lehetséges tapasztalati úton, már-már tudományos eszközökkel cáfolni Isten létezését? Igaz, ami igaz, a kortárs vallásfilozófiában forgalomban van néhány a posteriori ateista érv. Vesszünk rájuk egy pillantást!
Az első és leismertebb ilyen érv, a rossz létezéséből vett érv. Ez egy klasszikusnak számító ateista érv egy verziója. Ez az érv nagyjából a következőképpen hangzik:
- A világban létezik rossz. Ez tény. Emberek halnak meg, szenvednek, satöbbi.
- Istennek, aki egy végtelenül jóságos lény, aki ráadásul mindenható is, módjában állna megakadályozni, hogy bármiféle rossz bekövetkezzék, hacsak ezen rossz bekövetkezése nem volna szükségszerű egy későbbi, nagyobb jó érdekében (vagy egy nagyobb rossz elkerülése érdekében)
- Igen valószínű azonban, hogy ilyen nagyobb jó nem létezik minden egyes esetben,
- Ezért aztán nagyon valószínű az is, hogy Isten nem létezik.
Mármost: vajon a rossz létezése ténylegesen empirikus bizonyíték Isten létezése ellen? Nyilván minden azon múlik, hogy elfogadjuk-e a 3. premisszát, azt, hogy Isten valószínűleg nem valamiféle nagyobb jó érdekében idézi elő a rosszat. Ezt persze megint nem tudhatjuk 100%-os bizonyossággal, de ennek az érvnek a védelmezői azt mondják, jó okunk van mégis feltenni.
Úgy tűnik ugyanis, hogy megestek már a világban olyan szükségtelen szörnyűségek is, amelyek semmilyen elképzelhető módon nem járulhattak hozzá valamilyen nagyobb jóhoz. Az egyik ilyen Bambi esete: egy távoli erdőben egy villámcsapás miatt tűz üt ki, egy őz súlyos égési sérüléseket szenved, napokig kínlódik, majd meghal.
Bár ez az esemény nyilvánvalóan szörnyű, és nehéz belátni, hogy pontosan milyen nagyobb rossz elkerülését vagy nagyobb jó beteljesülését szolgálhatta. Ha tehát csakugyan vannak ilyen esetek, márpedig a szükségtelen őzhalál alighanem mindennapos jelenség, akkor azok úgy tűnik, empirikus bizonyítékot szolgáltatnak Isten létezése ellen.
Mit válaszolhat erre a teista? "Isten útjai kifürkészhetetlenek". Ez a defenzív szkepticizmus álláspontja, amely szerint egyáltalában semmi esélyünk rá, hogy tudjuk, pontosan mik is Isten tervei, pláne hosszú távon. Még ha a Bambi tragédiájához hasonló esetek fel is keltik bennünk a gyanút, hogy esetleg nem minden szolgálja Isten terveit, az ilyen esetek akkor sem döntik el végérvényesen a kérdést. Hiszen ahogy mindig kiderülhet, hogy egy látszólag jelentéktelen Trónok harca szereplőt miért kellett három évaddal ezelőtt tökön rúgni, úgy mindig kiderülhet, hogy Bambi halála az évmilliós időskálán milyen hosszútávú célt szolgálhatott.
Az ateista számára rendelkezésre áll egy másik, szintén elterjedt érv: ez az úgynevezett hitetlenségből vett argumentum. Ha valóban létezik egy mindentudó, mindenható, morálisan tökéletes lény, aki megteremtette és irányítja az univerzumot, hogy a fenébe létezik, hogy csak nagyon kevesek számára nyilvánvaló a létezése? Mármint ha léteznék Isten, nem akarná nyilvánvalóvá tenni a saját létezését mindenki számára? Vagy legalább kicsit valószínűvé? Elvégre elvileg neki is az a célja, hogy minél többen higgyenek benne nem?
Ez így persze önmagában egy elég sovány érv, próbáljuk megpatkolni kicsit:
- Isten egy mindenható és mindentudó lény, akinek az a célja, hogy minél többen higgyenek benne.
- Egy ilyen lény számára az volna racionális, ha mindenki számára nyilvánvalóvá (de legalábbis racionálisan elfogadhatóvá) tenné a létét.
- Isten léte nem nyilvánvaló, de még csak nem is racionálisan elfogadható mindenki számára, léteznek hitetlenek.
- Tehát jó okunk van azt gondolni, hogy Isten nem létezik.
Mit lehet itt válaszolni? Először is, míg nyilvánvaló ugyan, hogy Isten el tudná érni, hogy többen higgyenek benne, mint ahányan jelenleg hisznek, be kell látnunk, hogy Isten nem áll nagyon rosszul a PR fronton. A világon élő emberek egy jelentős többsége hisz valamiféle istenségben, azok pedig, akik számára nem nyilvánvaló, hogy van Isten, határozott kisebbségben vannak.
Továbbá számos teológiai magyarázat van arra, hogy Isten miért akarhat rejtve maradni. De ami számomra a legproblémásabb ezzel az érvvel kapcsolatban, hogy elő szeretné írni Istennek, hogy mi számára a racionális és mi nem. Félreértés ne essék, nem az ezzel a baj, hogy itt blaszfémia vagy hübrisz történik, hanem az, hogy fogalmunk sincs, hogy egy mindentudó elme számára mi lenne racionális.
Mikor el akarjuk dönteni, hogy valaki racionálisan cselekedett-e, érdemes tudnunk, hogy miket gondol a világról, milyen hitei és vágyai vannak. Például, ha látom, hogy ember kirohan az út közepére a forgalomba, könnyen hihetem azt, hogy amit csinál, az irracionális. Ha viszont később rájövök, hogy például meg akart menteni egy gyereket, aki ott állt az út közepén csak én nem láttam, mindjárt rájövök, hogy valójában racionálisan cselekedett. Mármost elvileg is lehetetlen, hogy Istennel eljátsszuk ugyanezt, ehhez ugyanis ugyanúgy mindentudónak kéne lennünk, mint ő. Amik pedig nem vagyunk.
Az utolsó a priori ateista érv, amiről itt szó lesz, egy kozmológiai anti-istenérv. Teisták sokszor hoznak fel érveket arra,hogy az univerzum árulkodik a teremtett mivoltáról, hiszen olyan szépen be van rendezve az élet számára. Sok ateista mutat rá azonban arra, hogy egyrészt rendezettség sok alkalommal előfordul tervező intelligencia jelenléte nélkül is, másrészt, hogy az univerzum egy elég jelentős része meglehetősen ellenséges az élettel szemben. Mármint ha Isten tényleg a mi játszóterünknek teremtette meg ezt a világot, akkor hogy lehet, hogy az univerzum legnagyobb részében csak gyilkos üresség, fekete lyukak, szupernóvák meg más ilyen finomságok vannak, lakható bolygók meg viszonylag elvétve?
A válasz a teista részéről megint: defenzív szkepticizmus. Nem tudjuk, és lehetetlen is a számunkra tudni, hogy Isten miért csinálta olyanra a világot, amilyenre, már csak azért is, mert Isten kognitív kapacitásai messze-messze fölülmúlják a miénket. Nem csak értelmetlen, de lehetetlen is megpróbálni kitalálni, hogy mi lenne és mi nem lenne racionális Isten számára, hiszen Isten, ha van, akkor egy a miénktől végtelenül különböző és végtelenül magasabb rendű intellektus.
Milyen tanulságokat vonhatunk le ezekből az érvekből? Egyrészt mindegyikre igaz, hogy nem bizonyítják minden kétséget kizáróan, hogy Isten nem létezik, legfeljebb nagyon "valószínűvé" teszik azt (bármit is jelentsen ez), tehát nem kényszerítik szükségképpen meghátrálásra a teistát.
Ez így önmagában egyáltalán nem probléma. Az a posteriori ismeretek általában ilyenek. Az a posteriori bizonyítékok, szemben a legtöbb a priori bizonyítékkal, fallibilisek, vagyis cáfolhatók, de ez nem jelenti automatikusan azt, hogy megbízhatatlanok is. A tudományos eredmények mindegyike cáfolható - sokak szerint éppen ezért tudományosak -, de nem mind megbízhatatlan is egyben.
A másik tanulság, hogy a legtöbb ilyen érv szerkezete valahogy így néz ki: "ha volna egy mindenható, mindentudó, végtelenül jóságos stb. lény, akkor az ilyenné és ilyenné tenné a világot; azt látjuk, hogy a világ nem ilyen és ilyen, tehát valószínűleg nincs ilyen lény". De vajon honnan vesszük, hogy egy végtelenül okos, végtelenül jó és mindenható lény mit csinálna a világgal?
Lehet persze ezen vitatkozni, de az én megérzésem az, hogy ha van isteni értelem, akkor az annyira különbözik a miénktől (már csak a "méretét" és "teljesítményét" illetően is), hogy egyáltalában semmi esélyünk megtippelni, hogy egy adott eseményt megengedhetett volna, vagy sem.
Szóval lehetséges Isten létezését empirikus úton cáfolni? Én a magam részéről kételkedem ebben. A teista mindig visszavonulhat a defenzív szkepticizmus álláspontjára, amit nagyon-nagyon nehéz megtámadni. Amellett: Istent semmi nem kötelezi arra, hogy megnyilvánuljon a világban. A teista mindig mondhatja, hogy Isten egy olyan téren és időn kívül létező elme, akit egyáltalán nem a minket körülvevő, izgő-mozgó megtapasztalt valóságban kell keresnünk. Nota bene: ez alighanem azt is jelenti, hogy semmiféle vallásos élmény, vagy misztikus tapasztalat sem bizonyíthatja Isten létezését.
De persze nem csak empirikus vagy a posteriori tudás létezik a világon. Mindezek a megfontolások nem zárják ki, hogy Isten létezése mellett vagy ellen a priori érveket hozzunk fel. Pontosan ez az, amire kísérletet teszek legközelebb, amikor visszatérek a van-e Isten témához.
PS.: A fentiekben terjedelmi okokból kicsit gyorsan kellett átszaladnom a főbb érveken, ha részletesen érdekelnek ezek a kérdések, nézz utána itt és itt, valamint Szalai Miklós Létezik-e Isten? című könyvében.