Minden embernek joga van az élethez, a tulajdonhoz és a biztonsághoz. De mégis miért? Ki mondja meg, hogy milyen jogok illetnek meg minden embert? Egyáltalán: miért illetnének meg bizonyos jogok minden embert a világon, csak azért, mert emberek? Ez az egyik legmélyebb és legkomolyabb morál- és politikafilozófiai kérdés. És mivel most, december 10-én volt az emberi jogok világnapja, úgy gondoltam, ideje mondani róla pár szót.
A legtöbb jog, amivel rendelkezünk, valamiféle közös megegyezés, vagy politikai döntés nyomán jött létre. Ilyen például a választójog. Ha megkérdeznék, miért rendelkezünk választójoggal, azt kellene mondanunk, azért, mert ilyen és ilyen törvények érvényesek az országban, aminek az állampolgárai vagyunk.
Az emberi jogokkal más a helyzet. Persze ezekre vonatkozóan is léteznek megegyezések és jogi nyilatkozatok, mint az ENSZ által kiadott, Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata. Mégis joggal gondolhatjuk, hogy az emberi jogok - szemben például a választójoggal - nem azért léteznek, mert az ENSZ kinyilatkoztatta, hanem már eleve megvoltak.
Abszurd lenne azt állítani, hogy az ENSZ nyilatkozata előtt nem illetett meg minden embert az élethez való jog. Vagy hogy egy erőszakos diktatúrában, ahol nyíltan kihirdetik, hogy bizonyos embereknek nincs joguk az élethez vagy a biztonsághoz, rendben van, ha ezeket az embereket bántalmazzák és megölik.
Az emberi jogoknak éppen az a lényege, hogy mindenféle nemzetközi megegyezéstől függetlenül megilletnek minden embert pusztán emberi mivoltánál fogva. (Tartsuk szem előtt, hogy ez nem feltétlenül jelenti, hogy az emberi jogok elidegeníthetetlenek, azaz, hogy nem lehet őket felfüggeszteni bizonyos esetekben (például a szabadsághoz való jogot bűnözők esetében)).
De egyáltalán miért gondoljuk, hogy ilyen fajta jogok léteznek? Lehet valamiféle épkézláb filozófiai elméletet adni arra, miért vannak emberi jogok? Vagy végül ott kell kikötnünk, hogy az emberi jogok is puszta konvenciók, amelyet ráadásul a fejlett nyugat középkorú fehér férfiai találtak ki és akarnak ráerőltetni a világ többi részére?
A legegyszerűbb, kicsit baltával faragott magyarázat az, hogy az emberi jogok valamiképpen a világ rendjéből származnak. Az emberek kitüntetett helyet foglalnak el a világban, ezért megilletik őket bizonyos jogok. Például azért, mert Isten a saját képmására teremtette az embereket. Vagy azért, mert az evolúció során az emberek szert tettek bizonyos tulajdonságokra, amik felruházzák őket ezekkel a jogokkal.
Egyik magyarázat sem éppen a legjobb. Az első nyilván csak akkor működik (ha működik egyáltalán), ha van Isten és tényleg a saját képmására teremtetett minket - és ez egy nagy HA -, a második pedig jó eséllyel egy "van"-ból akar levezetni egy "kell"-t, azaz természettudományos tényekből a moralitást, ez pedig, ahogy egyszer már arról írtam, nem olyan egyszerű.
Akkor hát a világ rendje helyett próbáljuk inkább emberi mesterkedéssel magyarázni az emberi jogokat? Egy ilyen megoldás lehet, ha azt mondjuk, minden moralitás emberi konvenció, vagy akár egyéni látásmód kérdése (morális relativizmus), de éppenséggel minden konvenció és minden egyéni látásmód olyan, hogy az elismeri az emberi jogokat.
Egy relativista mondhatja, hogy bár minden moralitás relatív egy egyénhez, csoporthoz, társadalomhoz képest, minden egyén, csoport és társadalom olyan, hogy bizonyos alapvető jogokat nem von kétségbe. Senki nem gondolja őszintén, hogy az embereket nem illeti meg az élethez való jog.
Ezzel az állítással két nagy baj van: az egyik, hogy valószínűleg nem igaz. De ez egy empirikus kérdés. A másik, hogy még ha igaz is, akkor is fennáll legalább a lehetősége annak, hogy egy csoport egy nap kivonja magát az emberi jogok hatálya alól és olyan morális konvenciókat állít fel, amik sértik ezeket a jogokat.
Márpedig szeretjük azt gondolni, hogy még ha az olyan értékek, mint hogy a monogámia jó, nem biztos, hogy abszolútak - csak relatív értelemben és konvenció folytán igazak -, az azért, hogy minden embert megillet az élethez való jog, mindenhol igaz, és nem változik.
A relativista tehát vagy feladja ezt a meggyőződést és ezzel gyakorlatilag lemond az emberi jogokról, vagy valahogy megmagyarázza, miért fogja minden körülmények között minden társadalom, egyén és csoport elfogadni az emberi jogokat. Ezzel viszont megszűnik relativistának lenni, hiszen azt mondja, hogy legalábbis az emberi jogokat illető moralitás valami mélyebben gyökerezik, mint az emberi konvenció.
Szóval az emberi jogok támogatójának nem marad más hátra, mint elfogadni, hogy vannak objektív értékek? Nos, nem feltétlenül, de erről később. Először nézzük meg, miféle morális alapelvekből vezethetjük le az emberi jogokat. Milyen olyan erkölcsi megfontolások vannak, amik arra késztetnek minket, hogy azt mondjuk, mindent embert megilletnek bizonyos jogok pusztán embervoltuknál fogva.
Az egyik lehetőség, hogy megkeressük a legbiztosabb univerzális alapelveinket, és azokból vezetjük le az emberi jogokat. Például valahogy rájövünk (hogy hogy, arról egy későbbi posztban), hogy ok nélkül embert ölni rossz, ebből pedig levezetjük, hogy minden embernek joga van az élethez. Elvégre az, hogy jogom van az élethez, annyit jelent, hogy senkinek sem szabad megölnie engem, ez pedig következik abból, hogy embert ölni rossz.
A másik lehetőség, hogy azt mondjuk, van valami speciális az emberekben magukban, valamilyen sajátos morális tulajdonság, aminek a révén rendelkeznek az emberi jogaikkal. Az egyik ilyen sajátos morális tulajdonság lehet az egyenlőség. Minden ember morális szempontból egyenlő, egyik sem ér többet a másiknál.
De ha azt mondanánk, bizonyos jogok nem illetnek meg mindenkit - például az élethez való jog -, akkor ezzel mindjárt azt is mondanánk, hogy ezek az emberek kevésbé értékesek, mint a többiek: őket bárki bármikor legyilkolhatja az utcán, vagy elveheti a tulajdonukat. De mégis miféle megalapozást tudnánk erre találni, ha egyszer minden ember egyenlő?
Úgy tűnik, hogy az emberek egyenlőségéből következik, hogy ha néhányan rendelkeznek bizonyos jogokkal, akkor mindenki másnak is rendelkeznie kell velük. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkinek minden joggal rendelkeznie kell. Ha azt mondjuk, kisgyerekek nem szavazhatnak, ezzel nem mondjuk azt, hogy ők kevésbé értékes emberi lények, mint a felnőttek. A morál-, jog- és politikafilozófus feladata az, hogy megtalálja azokat a jogokat, amelyek hiánya viszont ezt üzeni. Ezek lesznek az emberi jogok.
Az egyenlőségen kívül persze másmilyen tulajdonságokat is kiszúrhatunk, amikkel minden ember rendelkezik. Ilyen lehet az autonómia, az a tulajdonság, hogy az ember szabadon és saját belátása szerint képes cselekedni - szemben például a kövekkel és amőbákkal -, vagy az a tény, hogy minden ember személy - egy sokrétű és vitatott filozófiai fogalom - és mint ilyen, rendelkezik egy rakás morális tulajdonsággal, amivel a nem személyek - kövek és amőbák - nem.
Ezekkel a megközelítésekkel mind az a baj, hogy kicsit mintha körben forognának. Ha azt mondjuk, az emberek egyenlőek, vagy autonómak, ez nem már eleve azt jelenti, hogy mindannyiuknak vannak bizonyos jogai ahhoz, hogy mások nem csinálhassák ezt vagy azt velük? Ha igen, akkor ezekkel a morális tulajdonságokkal magyarázni az emberi jogokat eléggé üres és semmitmondó lesz.
Persze az ember dönthet úgy, hogy ez így van jól: az "emberi jog" egy olyan alapvető morálfilozófiai fogalom, hogy érdemesebb inkább megmagyarázatlan alapelemként meghagyni az elméletünkben. Ez viszont sajnos komoly támadási felületet nyújt az emberi jogokkal szemben szkeptikusok számára, akik erre mindjárt azt fogják mondani, hogy az emberi jogok támogatója beismerte a saját vereségét.
Van-e kiút az emberi jogok támogatója számára? Nos, talán van. Apellálhatunk az emberi jogok morális fogalma helyett az emberi jogok politikai fogalmához. Ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy általános erkölcsi törvényekből akarnánk levezetni az emberi jogokat, azt mondjuk, hogy az emberi társadalmak, politikai közösségek megszervezésének legjobb, legésszerűbb módja az, ha feltesszük, hogy vannak emberi jogok. Hogy ezen túl léteznek-e, vagy van-e rájuk vonatkozó általános erkölcsi parancs vagy tilalom, hidegen hagy minket.
Az emberi jogok egy ilyen igazolását kísérli meg a huszadik század legjelentősebb politikai filozófusa, John Rawls a Népek törvénye (The Law of Peoples) c. könyvében. Rawls ötlete a következő: képzeljük el, hogy egy politikai közösség - akár nemzetközi közösség - tagjai összejönnek, hogy elhatározzák, hogyan fogják megszervezni az együttélésüket. Mi lenne a legésszerűbb döntés, amire juthatnának?
Rawls azt javasolja, képzeljük el, hogy a képviselőknek semmilyen információ nem áll rendelkezésükre sem saját magukról, sem a többiekről, sem a külvilágról, csak és kizárólag a puszta ésszerűségre hagyatkozhatnak. Rawls azt mondja, hogy ebben a helyzetben tisztán az ésszerűség mércéjével mérve a legjobb döntés az, hogy a közösség tagjai megegyeznek bizonyos jogokban, amik mindenkit megilletnek.
Elvégre nem tudják, hogy a többiekhez képest szegények, vagy gazdagok, kiszolgáltatottak vagy hatalmasok lesznek, egy törpeállam, vagy egy szuperhatalom alattvalóivá válnak. Ezért aztán bárhová is veti őket a sors, a legésszerűbb a számukra, ha abban egyeznek meg, hogy bizonyos jogok minden körülmények között megilletik őket.
Eszerint tehát az emberi jogokat nem általános morális törvények igazolják, hanem az, hogy az emberi jogok elfogadása része a társadalom legésszerűbb megszervezésének. Persze felvetődik a kérdés: miért akarjuk racionálisak lenni? És miért érdekeljen minket egy Rawls által leírt idealizált döntési helyzet? Miért ne foglalkozzunk inkább a saját önző érdekeinkkel és szervezzük meg úgy a társadalmat, hogy abban csak nekünk és haverjainknak legyenek jogai? Talán csak nem általános morális törvényeknek kellene visszatartaniuk?
Egy szó mint száz, az emberi jogokkal nem könnyű. Egyrészt tetemes mennyiségű elméleti munkát vesz a vállára, aki igazolni akarja, hogy léteznek. Másrészt nem is mondhatunk le róluk könnyű szívvel. Azt mondani, hogy bizonyos embereket nem illet meg az élethez, a tulajdonhoz, stb. való jog, kaput nyithat a legszörnyűbb igazságtalanságok előtt.
Ahhoz azonban, hogy elfogadjuk egy állítás igazságát, kevés az az indok, hogy a világ egy szörnyű hely lenne, ha az állítás nem volna igaz. El kell tudnunk mondani, miféle igazolás létezik az állításra, ha komolyan ki akarunk állni mellette. Márpedig az emberi jogok mellett sokan - köztük én is - nagyon komolyan ki akarnak állni. A filozófusnak ezért fontos feladata van abban, hogy felmutassa az emberi jogok létezése mellett szóló lehetséges érveket és ellenérveket.