Nemrég részt vettem egy beszélgetésen, ahol (legnagyobb örömömre) egy filófaktoros írást vitattunk meg. A beszélgetés résztvevői többnyire biológushallgatók, illetve egyéb természettudományos érdeklődésű egyetemisták voltak. Az egyik meghatározó jelenség, ami föltűnt nekem a beszélgetés közben, hogy rengetegszer kerültek elő ilyen érvek: "az emberi evolúció ilyen-és-ilyen, tehát a társadalmat így és így kellene berendeznünk." Vagy: "az emberi fiziológia ilyen és ilyen, tehát az embereknek ezt és ezt kellene tenniük." De vajon ténylegesen le tudjuk vezetni a biológiából a moralitást? Remélem, a cikk végére beláthatjuk, hogy a válasz: nem.

Fontos látnunk, hogy az ilyen fajta következtetések rettenetesen gyakoriak mind a köznapokban, mind a tudományos (féltudományos) világban. Evolúciós pszichológus, etológusok, neurobiológusok írnak egyre-másra könyveket arról, hogy tudományos felfedezéseik alapján mit kellene gondolnunk a moralitásról, politikáról és más hasonlókról.

Hogy csak két példát említsek, ott van Sam Harris, az amerikai közíró (egyébként neurológus) híres-hírhedt könyve, a The Moral Landscape, és Matt Ridley zoológus írása, az Erény Eredete. Mindkét sikerkönyv arra törekszik, hogy megmutassa, napjaink tudományos felfedezései alapján, különösen a neurobiológia, etológia és evolúciós biológia területén, mit kellene gondolnunk az erkölcs és a politika természetéről.

Például Ridley amellett érvel (nagy vonalakban), hogy mivel az emberi lények az evolúció során ahhoz alkalmazkodtak, hogy kis, százegynéhány fős közösségekben éljenek, az embereknek ilyen kis, autonóm közösségekben is kellene élniük, az államnak pedig minimális beleszólást szabadna csak engedni a közösségek ügyeibe.

Nem véletlenül emeltem ki a "kellene" és a "szabadna" kifejezéseket, a mondatok ugyanis, amelyekben ezek előfordulnak, alapvetően különböznek az olyan kijelentésektől, mint "az ég kék", vagy "az emberek a törzsfejlődés során ehhez és ehhez alkalmazkodtak". Az utóbbi típusú mondatok a világ tényeiről szóló állítások, míg az olyan kijelentések, hogy például "ilyen és ilyen közösségekben kellene élnünk", normatív kijelentések. Nem arról szólnak, hogy a világ milyen, hanem hogy milyennek kéne lennie.

Ridley, mármost, megpróbál tényeket kifejező, faktuális, állításokból normatív állításokat levezetni. Abból, hogy az emberi törzsfejlődés ilyen és ilyen, arra próbál következtetni, hogy az embereknek ezt és ezt kellene csinálniuk. De vajon helyesek az ilyen következtetések? A filozófiában ezt a kérdés "van/kell probléma" [is/ought problem] néven vált ismertté.

Vegyük a következő két állítást:

1. A Bugatti Veyron a ma létező leggyorsabb közúti autó.
2. Bugatti Veyront kellene vennem.

Mármost 1 egy tényállítás és amennyire tudom, igaz. De 1-ből automatikusan nem következik 2. A két állítás között nincs olyan fajta logikai kapcsolat, mint mondjuk a "Minden ember halandó és Szókratész ember" és a "Szókratész halandó" között. Ahhoz, hogy ez a kapcsolat fennálljon, egy plusz premisszát is be kell iktatni:

1. A Bugatti Veyron a ma létező leggyorsabb közúti autó.
2. A ma létező leggyorsabb közúti autót kellene megvennem.
3. Bugatti Veyront kellene vennem.

Az első és a második premisszából most már tényleg következik 3. De basszus! A második premisszában van egy "kellene", tehát ez is egy normatív állítás. De honnan szedtem ezt az állítást mégis? Nyilván nem az első premisszából, hiszen ha 2 következne 1-ből, akkor 3, a konklúzió, 1-ből magából is következne (aki nem hiszi, járjon utána, viszonylag könnyű belátni). Tehát még ha van is állítás, amiből 2 levezethető, az akkor sem 1, az eredeti tényállításunk.

Vajon létezik olyan tényállítás, amiből 2 következik? Nos, eleve nehéz belátni, hogy egy "az x dolog F" (például "az autó gyors") típusú mondatból hogyan következhetne egy "az x dolognak F-nek kéne lennie" típusú mondat olyan közvetítő premisszák nélkül, mint hogy "minden G dolognak F-nek kéne lennie, és x egy G dolog". De vegyük észre, hogy ez az utóbbi állítás maga is normatív. Ha tehát az első normatív állításról úgy tartottuk, hogy nem lehet faktuálisokból levezetni, akkor nem világos, hogy a másodikról miért kellene máshogy gondolkodnunk.

Térjünk vissza ezek után a kedvenc biológusainkhoz. Az eddigi fejtegetések alapján Ridleynek a következő érvvel kellene előállnia, hogy igazolja az állításait:

1. Az emberek a törzsfejlődés során a 150 fős közösségekben való élethez alkalmazkodtak
2. Az embereknek akkora közösségekben kellene élniük, amekkorákhoz a törzsfejlődés során alkalmazkodtak
3. Az embereknek 150 fős közösségekben kellene élniük

Ridley, alighanem jó zoológus lévén minden probléma nélkül alá tudja támasztani i-et, ami egy faktuális kijelentés. Kérdés azonban, hogy hogyan lehet képes alátámasztani ii-t. Hiszen láttuk, hogy normatív állításokat nem lehet csak úgy levezetni faktuális állításokból, mindig szükség van plusz normatív premisszákra. De Ridley ezeket nem tudja sehány zoológiai eredményből kihalászni. Ezek ugyanis mindig tényállítások lesznek.

Tehát Ridley pusztán a kortárs biológia fejleményeire alapozva nem tudja bebizonyítani, hogy az embereknek ilyen vagy olyan társadalomban kellene élniük. Amit be tud bizonyítani az az, hogy ha elfogadjuk az ő normatív előfeltevéseit (ii-t), akkor el kell fogadnunk a normatív következtetéseit is. De a tudományos eredmények magunk nem tudják igazolni a normatív előfeltevéseket.

Zárszóként két dolog: először is attól még, hogy a tudományos eredmények nem képesek megalapozni ii-t, Ridley érve lehet érvényes. Éppenséggel elképzelhető, hogy az embereknek tényleg akkora közösségben kellene élniük, amekkorákhoz a törzsfejlődés során alkalmazkodtak. De ennek az igazságát nem a zoológiai kutatás, hanem, ha tetszik, ha nem, a filozófiai érvelés fogja megmutatni (ha egyáltalán bármi megmutathatja). Itt látszik napnál világosabban, miért van szüksége még a természettudományoknak is olykor a filozófiára.

Másodszor, az, hogy a vanból nem következik a kell, nem szentírás. Mindig is léteztek és léteznek filozófusok, akik kétségbe vonják ezt az alapelvek. A fentiekben megpróbáltam olyan erős érveket hozni mellette, amilyeneket csak tudtam. De ez semmi esetre sem az utolsó szó a vitában.