Dőlj hátra nyugodtan, ennek a posztnak az elolvasása semennyi időt nem fog igénybe venni. A poszt végére ugyanis belátjuk, hogy idő egyáltalán nem is létezik. Na jó, nem, viszont meg fogunk nézni egy nagyon érdekes és sokat tárgyalt érvet amellett, hogy voltaképpen nincs is idő. Mivel nyilvánvaló filozófiai hülyeségekben nem hiszek, ezért sejthetőleg amellett fogok érvelni, hogy az érv nem egészen jó, viszont azt is be kell ismernem, hogy egyáltalán nem olyan egyszerű megmondani, miért.

A legtöbben sokat aggódunk amiatt, hogy vajon elég időnk van-e valamire, hogy még mennyi ideig aludhatunk még, hogy mikor jön a vízszerelő és így tovább. Nem így a brit filozófus, John McTaggart, aki 1908-as tanulmányában (egy verziója ugyanannak a gondolatmenetnek itt) elővezetett egy máig sokat tárgyalt érvet amellett, hogy idő egyáltalán nem is létezik.

McTaggart az úgynevezett brit idealista, vagy brit hegeliánus iskolához tartozott, akiknek az volt a meggyőződésük, hogy a körülöttünk látható, változásokkal teli fizikai valóság illúzió. Az egyetlen valóságos létező az örökkévaló, egy és oszthatatlan abszolútum, amelyhez valamifajta misztikus tapasztalat segítségével juthatunk el.

Bár ennek alapján úgy tűnik, a brit idealisták kábé a New Age-s spirituális vezetők szintjén állnak, valójában elég komoly filozófusok voltak. Több olyan nagyon fontos filozófiai érvet is ők vetettek fel először, amelyek máig nagy fejtörést okoznak a számunkra (például a híres nevezetes Bradley paradoxont, magyarul erről itt (2.3.3. rész)). McTaggart érve egy ezek közül.

Az érv abból az előfeltevésből indul ki, hogy az időt valamiféle sorozatként kell felfognunk, ahol a sorozat elemei az úgynevezett momentumok, vagy pillanatok, amelyekben események történnek. Ezek a pillanatok valamilyen módon el vannak rendezve, és ez a rendezett sor maga az idő. Az elrendezés, mondja McTaggart, kétféle lehet. Az idő vagy egy A-sorozat, vagy egy B-sorozat.

Ha az idő egy A-sorozat, akkor a pillanatok aszerint vannak elrendezve, hogy közülük bizonyosak múltbeliek, mások jelenidejűek, és megint mások jövőbeliek. Más szavakkal minden pillanat rendelkezik egy temporális tulajdonsággal, ami 3 féle lehet: jelenidejűség, múltbeliség, jövőbeliség. A pillanatok folyamatosan változtatják ezt a tulajdonságukat, azok a pillanatok, ami most jövőbeliek, egyszer majd jelenidejűek lesznek, és később múlttá válnak. E három tulajdonság mentén elrendezhetjük az eseményeket oly módon, hogy azok kiadják az egész idősorozatot.

Ha az idő egy B-sorozat, akkor a pillanatok a "korábbi", "későbbi", és az "egyidejű" relációk révén vannak elrendezve. Itt nem arról van szó, hogy minden pillanatnak van egy időbeli tulajdonsága, hanem, hogy minden pillanat egy időbeli viszonyban, relációban áll a többivel. Például az én születésem pillanata (ha volt egy darab ilyen pillanat), a "korábbi" relációban áll azzal a pillanattal, amiben ezt a posztot írok, és a világkupa vége később van, mint tegnapi elalvásom pillanata.

Az A-sorozat egy folyosóra hasonlít, a közepén egy ajtóval, ez a jelen, és a pillanatok folyamatosan haladnak a folyosó egyik végétől a másikig, a jövőből a jelenen át a múlt felé. A B-sorozat ezzel szemben inkább olyan, mint egy sorbanállás. Senki nem megy sehova, a pillanatok fel vannak sorakoztatva, és el vannak rendezve a "korábbi", "későbbi" és "egyidejű" relációk által.

Na már most McTaggart érve az idő lehetetlensége mellett a következő:

1. Ha létezik idő, akkor az vagy A-sorozat vagy B-sorozat (lehet mindkettő is)
2. Az idő nem lehet sem A-sorozat, sem B-sorozat
3. Tehát az idő nem létezik

Oké, ez elég egyszerű. Azt most vegyük McTaggart kedvéért készpénznek, hogy az idő vagy A-sorozat vagy B-sorozat. Miért gondolja viszont, hogy az idő nem lehet egyik sem? Kezdjük a B-sorozattal! Ez ellen egy viszonylag egyszerű érve van:

1. Nem létezik idő változás nélkül
2. Ha az idő B-sorozat, nem létezik változás
3. Tehát az idő nem B-sorozat

Az, hogy nincs idő változás nélkül, egy olyan alapelv, amit a filozófusok Arisztotelész óta elfogadnak. Nyugi, mindjárt megkérdőjelezzük. De feltéve, hogy ez igaz, miért ne lenne változás ha az idő B-sorozat? Azért, mondja McTaggart, mert ahogy mondtuk, a B-sorozatban senki nem megy sehova, az összes pillanat és bennük az összes esemény eleve ott áll elrendezve a különböző időbeli relációk szerint.

Valójában nem az történik, hogy eláll az eső, vagy kisüt a nap. Az esős pillanatok és a napsütéses pillanatok már mindig eleve helyben vannak, és örökké ott állnak a "későbbi" és "korábbi" relációban. Valójában semmi sem történik, legfeljebb úgy látszik, mintha történne. Más szavakkal, a változáshoz létrejövés és elmúlás szükséges: az esős idő elmúlik, a napos idő létrejön. A B-sorozatban semmi nem jön létre, minden már eleve ott van.

Oké, adjuk meg ezt a pontot McTaggartnak, és nézzük meg inkább, hogy az A-sorozat miért lehetetlen szerinte. Íme az érv: először is semmi nem lehet egyszerre jelenidejű, jövőbeli és múltbeli. Ezek összeférhetetlen tulajdonságok. Ha viszont az idő A-sorozat, akkor egy pillanatnak egyszerre kell rendelkeznie mindhárom tulajdonsággal. Hiszen például a világbajnokság vége egy jövőbeli, jelenidejű, és múltbeli esemény, hiszen bár most jövőbeli, egyszer jelenidejű lesz, aztán később múltbelivé válik. 

Hohó! - vághatunk közbe - nem úgy van az! A világbajnokság vége most jövőbeli és csak később lesz múltbeli. Tehát ez az esemény a jelenben jövőbeli és a jövőben múltbeli. Valójában nem rendelkezik egyszerre a jövőbeliség és múltbeliség összeférhetetlen tulajdonságaival. Helyettük a jelenben-jövőbeliség és a jövőben-múltbeliség tulajdonságaival rendelkezik, amelyek viszont már összeférhetők.

Nemaddiga! Mondja McTaggart - ekkor sem vagyunk kint a vízből, mert így a világkupa végének még mindig vannak összeférhetetlen tulajdonságai. Jelesül: a világkupa vége a jövőben-jelenbeli, de a múltban-jelenbeli is. Hiszen pillanatnyilag a jövőben jelenbeli, de lesz olyan, amikor a múltban lesz jelenbeli, például egy év múlva ilyenkor. De ez lehetetlen! Semmi nem lehet egyszerre a múltban is és a jövőben is jelenbeli!

De nem, nem - így a képzeletbeli ellenfél -, látod, azt mondod, hogy "pillanatnyilag a jövőben-jelenbeli" és a "a múltban-jelenbeli lesz". Ez pedig azt jelenti, hogy a világkupa vége valójában jelenben-a-jövőben-jelenbeli, és a jövőben-a-múltban-jelenbeli. De mi van azzal a tulajdonsággal, hogy a jövőben-a-múltban-jelenbeli és a jövőben-a-múltban-jövőbeli? Azt hiszem, érthető, mi a para.

Bárhanyadrendű tulajdonságokat is vezetünk be, minden esetben minden esemény rendelkezni fog az összes lehetséges temporális tulajdonsággal. És ezek közül a kombinációk közül néhány ellentmondásos. Ahhoz viszont, hogy ezeket kiküszöböljük, hogy megmagyarázzuk, miért nem paradox a temporális fogalmak ("múltbeli", "jelenbeli", "jövőbeli") használata, szükségképpen hagyatkoznunk kell ezekre a fogalmakra. Így pedig körkörösséghez, vagy végtelen regresszushoz jutunk (McTaggart mind a két módon prezentálta az érvet). Ezért aztán az idő nem lehet A-sorozat.

Ez volna McTaggart érve amellett, hogy az idő pusztán illúzió. Mit gondoljunk erről az érvről? Az a rész elég meggyőzőnek tűnik, hogy a temporális fogalmakat nem nagyon lehet nem körkörösen definiálni. Lehet esetleg őket definiálatlanul hagyni, de ez nem túl elegáns lássuk be. Plusz az A-sorozat dolgozik egy olyan fogalommal, hogy abszolút egyidejűség (az összes jelenbeli esemény perspektívától függetlenül, abszolúte egyidejű), ami Einstein óta egy nem annyira menő fogalom.

De még ha az A-sorozatot le is kell húznunk a WC-n, vajon nem bízhatunk a B-sorozatban sem? McTaggart B-sorozat elleni érvények számos gyenge pontja van. Először is miért ne létezhetne idő változás nélkül? A huszadik században például Sidney Shoemaker prezentált egy mára híressé vált érvet amellett, hogy idő igenis lehetséges változás nélkül. Erről itt olvashattok, én most nem fejtem ki külön.

Másrészt miért ne lehetne változás egy B-sorozatban? Persze, úgy, ahogy McTaggart definiálja, tényleg nincs változás, ehhez ugyanis események tulajdonságainak kellene megváltoznia, ahogy például az A-sorozatban. De a változást nem feltétlenül kell események tulajdonságaiban bekövetkezett változásként értelmeznünk.

Gondolhatunk rá úgy is, mint tárgyak tulajdonságaiban bekövetkezett változás. Lehet, hogy egy esemény, például az, amikor az alma megérik, nem változtatja a tulajdonságait (például nem lesz jövőbeli helyett jelenbeli), de az alma maga igenis megváltoztatja a tulajdonságait, jelesül érett lesz, ahelyett, hogy éretlen volna. Akárhogy is, fennáll a gyanú, hogy McTaggart kényelmesen olyanra definiálta a fogalmait, hogy kicsikarhasson belőlük egy szaftos ellentmondást, de ezek a definíciók egyáltalán nem biztos, hogy helyesek.

Egy további plusz pont a B-sorozatnak, hogy nincs benne abszolút egyidejűség, és mint ilyen, kicsit jobban passzol napjaink fizikájához. Szóval lehet, hogy amit McTaggart igazából megmutat, az nem más, mint az, hogy az idő nem A-sorozat, hanem B-sorozat.

Végül pedig megkérdőjelezhetjük McTaggart legalapvetőbb előfeltevését is, hogy az idő diszkrét, jól elkülöníthető részekből, pillanatokból áll. Ugyan miért kellene feltétlenül így gondolkodnunk az időről? Nagyon is meglehet, hogy az idő nem olyan, mint egy gyöngyfüzér, amin egymás után sorakoznak a pillanatok, mint a gyöngyök, hanem például olyan, mint egy folyam: csak folyton egymásba átjátszó részei vannak, semmi diszkrét vagy elkülöníthető (tulajdonképpen ez nem egy tökéletes metafora, egy folyam is jól elkülöníthető részekből, atomokból áll, de na, értitek mire gondolok)

Egy szó, mint száz McTaggart érve talán nem tökéletes, minden esetre sokan elismerik - és nem ok nélkül -, hogy egy elég erős érv, amely talán nem győz meg minket arról, hogy az idő nem létezik, de az idő és a temporális fogalmak sok érdekes vonására rávilágít (bővebben McTaggart érveiről itt és itt, ja és itt). És hogy lesz-e aki egyszer hitelt érdemlően megcáfolja vagy igazolja McTaggart állítását? Nos, az idő majd eldönti.