Nemrég megnéztem Spike Jonze Her című filmjét, ami nem csak szórakoztató volt, de érzékeny filozófiai kérdéseket is boncolgatott. A filmben a főszereplő Theodore nem Windows 8-at telepít a gépére, hanem egy olyan operációs rendszert, aminek mesterséges intelligenciája van. Vagy mesterségesen intelligens? Mindegy, a lényeg az, hogy mivel ez a számítógép Scarlett Johanson hangján szólal meg és Theodore amúgy is kicsit antiszoc, beleszeret a számítógépbe, aki viszont szereti és ebből mindenféle bonyodalmak vannak.
A számunkra fontos kérdés persze az: lehetséges-e, hogy a számítógép tényleg szereti Theodore-t, vagy az (ő?) csak úgy csinál mintha szeretné, de ez legfeljebb ügyes látszat lehet. Ahhoz, hogy ezt megtudjuk (oké, hogy közelebb kerüljünk a válaszhoz), meg kell fontolnunk néhány dolgot a mesterséges intelligencia és a tudat filozófiájával kapcsolatban.
Először is a "mesterséges intelligencia" kifejezését egy kicsit szerencsétlen. Mert hát mi is az az "intelligencia"? Mit jelent, hogy szeretnénk intelligens gépeket létrehozni? Általában valami ilyesmit: egy gép, aminek mesterséges intelligenciája van, képes olyan sebességgel és olyan módon problémákat megoldani, ahogy az emberi lények. Például úgy szerez ismereteket, tanul, készít terveket, ismer fel helyzeteket, értelmez jelenségeket, ahogy az emberek. Továbbá kreativitással rendelkezik, tud folyékonyan társalogni, képes feltenni az élet nagy kérdéseit, képes érezni és saját tudata van.
Az első fontos dolog, amit figyelembe kell vennünk, amikor a Her számítógépének (Samantha) érzéseiről gondolkodunk, hogy itt két nagyon különböző kérdés van: az egyik, hogy a gép tud-e úgy problémákat megoldani, mint az emberek, például képes-e bizonyos beszédhangokra olyan válaszokat produkálni, mint egy normális ember. A másik, hogy vajon eközben valódi gondolatai, valódi érzései vannak-e. Azok a gépek, amelyek elvileg hozzák az első követelményt gyenge, azok pedig, akik a másodikat is tudják, erős mesterséges intelligenciával rendelkeznek.
Samantha nyilván tudja az elsőt. Folyamatosan olyan verbális outputokat produkál, amelyek a megtévesztésig hasonlítanak az emberekéhez, tanul, változik, dühös lesz, és így tovább. Egyesek úgy gondolják, hogy ennyi már bőven elég ahhoz, hogy valódi gondolatokat, netán érzéseket, tehát erős mesterséges intelligenciát tulajdonítsunk a számítógépnek. Például az egyik leghíresebb teszt, amivel elvileg eldönthető, hogy egy adott gép gondolkodik-e vagy sem, az úgynevezett Turing teszt pontosan erre épül.
Alan Turing amerikai matematikus egy 1950-es cikkében vázolt fel egy mára elhíresült tesztet a mesterséges intelligencia mérésére. Eszerint ha átlagos emberek egy adott módon megkonstruált beszélgetésben nem tudják eldönteni, hogy akivel beszélgetnek valódi ember-e vagy csak gép, akkor semmi okunk azt mondani, hogy a beszélgetőpartner nem intelligens. Ha tehát egy gép meg tud minket győzni arról, hogy intelligens, akkor az is.
Na már most az ember első reakciója erre az, hogy ne már. Elvégre csak azért, mert egy gép úgy tud csinálni mintha, lennének gondolatai, érzései, stb., az még nem jelenti azt, hogy tényleg vannak. Hiába tud átverni minket, attól az átverés még átverés marad.
Ezt a gondolatot öltötte érv formájába John Searle, mikor megfogalmazta híres kínai szoba gondolatkísérletét. Ennek lényege a következő: tegyük fel, hogy engem, aki nem tudok kínaiul, bezárnak egy szobába és kínai nyelvű üzeneteket dobálnak be nekem. Nálam van egy nagy könyv, amiben arra vonatkozó nagyon bonyolult utasítások vannak, hogy bizonyos inputokra milyen válaszüzeneteket adjak, milyen írásjeleket tegyek egymás mellé. Na már most, ha ezeket az utasításokat követem, a kínaiul tudó partner a szobán kívül azt gondolhatja, hogy én tökéletesen értem, amit ő mond, miközben én egy szót sem értek az egészből, csak ide-oda rakosgatom a szimbólumokat. A kínai szoba gondolatkísérlet egy nagyon összetett témakör, amibe most nem mennék bele részletesen. De itt olvashattok még róla, és a mesterséges intelligenciáról általában is.
Inkább elvinném az egész kérdést egy másik irányba, ami szerintem szintén izgalmas és amit gyakran figyelmen kívül hagyunk, amikor a mesterséges intelligenciáról gondolkodunk. Ez pedig a más elmék problémája. Ez a probléma lényegében a következő: honnan tudjuk, hogy mások - nem számítógépek, hanem közönséges emberek - rendelkeznek elmével, gondolatokkal, érzésekkel, éspedig ugyanolyanokkal, mint mi? Honnan tudjuk, hogy ők nem csak nagyon finoman megkonstruált automaták?
Érdekes módon a mások elméje esetében teljesen jó válasznak tűnik, hogy a viselkedésük alapján tudjuk másokról, hogy van elméjük és gondolataik. Nem akadékoskodunk azzal, hogy vajon ez alapján a viselkedési információ alapján joggal tehetjük-e fel, hogy a többiek gondolkodnak, éreznek stb. De akkor vajon miért van az, hogy Samantha esetében a legtöbben sokan nem elégednek meg a viselkedési információval és olyanokat mondunk, hogy "csak azért, mert a számítógép úgy viselkedik, mintha gondolkodna, még nem biztos, hogy tényleg gondolkodik"?
Erre mondhatná valaki, hogy "hát azért, mert nem teljesen úgy viselkedik". És ez igaz is, például a filmben Samantha többször hangsúlyozza, hogy milyen furcsa számára, hogy nincs emberi teste, hogy egyszerre több ezer emberrel tud beszélgetni, hogy nincs szükségre szavakra ahhoz, hogy más gépekkel kommunikáljon, stb. De vajon ebből arra kellene következtetnünk, hogy Samanthának nincsenek valódi gondolatai, hogy igazából nem gondolkodik, vagy arra, hogy máshogy gondolkodik, mint mi?
Tegyük fel, hogy találkozunk egy űrlénnyel, akinek egész más a testi felépítése, mint a miénk és képes rettenetesen gyorsan számolni, több száz emberrel párhuzamosan beszélgetni, stb. Vajon felmerülne bennünk, hogy ennek az űrlénynek valódi gondolatai vannak-e, vagy csak úgy tűnik, mintha lennének? Azt gondolom, nem. De akkor vajon mi akadályoz meg minket, hogy egy mesterséges intelligenciával rendelkező gépet egyszerűen egy nagyon furcsa testi felépítésű űrlénynek tekintsünk? (A képbe nyilván az kavar be, hogy a gépet mi csináltuk és ez a "nem szabad Istent játszani" dolog érthető módon elég mélyen érint minket.)
A mesterséges intelligencia témakörben még rengeteg kérdés és felvetés van, amikkel itt nem tudtam foglalkozni. Például, ha Samantha tényleg intelligens, tudata van, meg minden, akkor nincsenek például emberi jogai is? Nem elítélendő akkor, hogy Theodore birtokolja őt? Ezekkel mind nem tudok ebben a posztban foglalkozni, de ha érdekel titeket, később még szívesen írok a mesterséges intelligenciával kapcsolatos további kérdésekről is.
