Ha az ember filozófiával foglalkozik, sokszor megkapja, hogy amit csinál, az értelmetlen, mert a filozófiai kérdésekre "sosem kapunk választ". Amelyik filozófiaszakos nem hallja ezt karácsonykor a részeg nagybácsitól, az nem is igazi filozófiaszakos. De mit lehet erre mondani? Nos, itt van az én válaszom.
Először is nem tudjuk, hogy valaha fogunk-e válaszokat kapni. Eleve érdemes kétkedéssel fogadni, ha valaki azt mondja, tudja mi fog, vagy mi nem fog történni. Sok olyan dolog van, amire évezredeken keresztül nem jöttünk rá, például, hogy a Föld kering a Nap körül, hogy az embernek DNS-e van, hogy hogyan kell integrálszámítást végezni. Miért ne gondolhatnánk, hogy előbb-utóbb valaki előállhat egy megoldással az olyan kérdésekre is, mint hogy "mi a létezés?", "mi az élet értelme?" stb.
Abban mondjuk van valami, hogy ennyi idő alatt már igazán felmutathattunk volna legalább valamiféle eredményt. Jó, hogy a csillagászok évezredeken keresztül arra a durván fals feltevésre alapoztak mindent, hogy a Föld van a világegyetem középpontjában, de azért egész jó naptárakat csináltak, kiszámították a bolygók mozgását az égen, stb. Szóval letettek az asztalra valamit.
Úgy tűnik viszont, hogy a filozófiának nincs egyetlen végeleges, lezárt eredménye sem, amire azt mondhatná: rendben van, ezt megoldottuk. Ehelyett különböző álláspontok tömkelegével találkozunk a filozófiában. Minden egyes problémával kapcsolatban el lehet mondani ezer érvet és ezer ellenérvet is, és úgy tűnik, hogy senki sincs igazán abban a helyzetben, hogy megmondja, melyik a helyes és melyik nem az.
De sokak szerint ez nem is baj. A filozófia -- mondják -- nem egy olyan tudomány, ami kész válaszokkal szolgál a nagy kérdésekre, hanem ami elgondolkodtat, elmélyíti a tudásunkat, stb. A filozófiában az út a lényeg, nem a végcél.
Több dolog miatt sem értek egyet ezzel a jelszóval. Először is baromi klisés, másodszor azt gondolom, ha a filozófiát nem érdeklik a válaszok, eleve nem kellett volna kérdéseket feltenni. Úgy gondolom, hogy a filozófiát nem nagyon lehet máshogy csinálni, mint ha az ember azt gondolja, előbb-utóbb célba ér és ad valamilyen választ, még ha ez a válasz az is, hogy nincs válasz. Elvégre van olyan is, hogy egy egyenletnek nincs megoldása.
Aztán meg: egyáltalán nem igaz, hogy a lehetséges megoldások között senki sem tud dönteni. Mi van azokkal a filozófusokkal, akik a megoldásokat kitalálták? Elhihetitek nekem, hogy egy rendes filozófusnak legalább a saját szakterületén nagyon komoly és megalapozott véleménye van arról, hogy mi egy adott probléma helyes megoldása vagy legalábbis melyik a legígéretesebb.
A filozófusok maguk egyáltalán nem úgy látják, hogy minden megoldás egyformán jó lenne, hogy mindenkinek igaza van. Oké, lehet, hogy van filozófus, aki ezt gondolja, de ő azt is gondolja, hogy annak is igaza van, aki ellentmond neki, szóval... hát nem igazán számít, hogy ő mit is gondol tulajdonképpen.
Lényeg a lényeg: a filozófiában járatlan embernek úgy tűnhet, hogy a sok egymással versengő nézet között egyáltalán nem lehet dönteni. A filozófusok maguk viszont úgy látják, hogy egyik-másik állítás mellett erősebb érvek szólnak, mint mások mellett, hogy egyik-másik tarthatóbb a többinél. És lássuk be, nagyjában-egészében ez a helyzet a többi tudományterületen is. Amíg el nem dől, hogy egy adott kérdésben kinek van igaza, addig a fizikusok és közgazdászok is csak annyit tudnak mondani, ez vagy az valószínűbb. És ahogy mondtam, semmi okunk kételkedni benne, hogy a filozófiai problémákat is megoldjuk egy nap.
Sőt az sem igaz, hogy a filozófiában semmiféle eredményt nem értünk el. Lehet, hogy egyetlen nagy filozófiai kérdést sem sikerült megválaszolnunk -- nem mintha mondjuk a fizika már felfedte volna a természetet működtető törvényszerűségeket --, de úgy gondolom, ma kétségtelenül jobban értjük a problémákat, mint mondjuk kétezer évvel ezelőtt.
Új eszközeink is vannak a problémák megoldására. A logika rengeteget fejlődött az elmúlt száz év alatt. A filozófiatörténet és a kontinentális filozófia terén is meglehetősen korszakalkotó eredmények születtek. Aki azt mondja, nem értjük jobban a politikai hatalom fogalmát Michel Foucault munkássága után, mint előtte, az nem tudja, miről beszél.
Egyszóval azt gondolom, a filozófiát nem kell félteni az értelmetlenségtől, legalábbis nem jobban, mint bármelyik más tudományt.
Mit gondoltok erről? Meggyőző szerintetek ez az érvelés? Vagy még mindig úgy gondoljátok, hogy a filozófiai problémákat kutatni reménytelen?
