"Metafizika" - ha valaki bedobja ezt a varázsszót, mindjárt tudni, hogy valami nagy és fontos dologról beszél.Csakhogy általában nem metafizikáról. Ez is az egyike azoknak a filozófiai kifejezéseknek, amiket mindenki használ, de általában csak valami homályos elképzelésünk van arról, hogy pontosan mit is jelent. Nézzük meg tehát, hogy mi és mi nem a metafizika!

„Kb. anyagelvűség” mondja a Wikipédia és ez így talán rendben is volna, de mit jelent pontosan az, hogy anyagelvűség? Ez egy rettenetesen nehéz kérdés, így nem csoda, hogy sokak fejében – materialistákéban és anti-materialistákéban egyaránt – sok téves gondolat él erről a filozófiai irányzatról. Rántsuk le a leplet néhányról.

Kezdjük egy kis szómágiával. Az „anyagelvűség” szóban az „elv” a latin „principium” akar lenni, ami viszont a görög „arkhé” megfelelője. Az arkhé a legkorábbi görög filozófiában azt az őselemet jelentette, amelyből a világ kialakult, mint a víz – Thálész szerint –, a tűz – Hérakleitosz szerint –, a levegő – Anaximandrosz szerint – satöbbi. Az anyagelvűek szerint tehát minden dolog anyagból lett, vagy inkább: minden dolog végső soron anyagi természetű.

Ismeritek az okoskodó srácot az óráról/munkahelyről/buszról, aki mindig meg akarja magyarázni, hogy csak az evolúció miatt hiszed, hogy szereted anyádat, pedig valójában nem is? És az asztrohívő hippit, aki szerint a tudósokat azért pénzelik a multik, hogy kimossák az agyunkat? A tudományról sokaknak sokféle, többé vagy kevésbé színvonalas gondolata van. A huszadik században a filozófusok is nagy erőfeszítéseket tettek, hogy választ találjanak a vele kapcsolatos néhány alapvető kérdésre. Nézzük, hogy ezek a belátások hogy segítenek a tudománnyal kapcsolatos legidegesítőbb tévhitek lebontásában.

Ha az ember filozófiával foglalkozik, sokszor megkapja, hogy amit csinál, az értelmetlen, mert a filozófiai kérdésekre "sosem kapunk választ". Amelyik filozófiaszakos nem hallja ezt karácsonykor a részeg nagybácsitól, az nem is igazi filozófiaszakos. De mit lehet erre mondani? Nos, itt van az én válaszom.

Először is nem tudjuk, hogy valaha fogunk-e válaszokat kapni. Eleve érdemes kétkedéssel fogadni, ha valaki azt mondja, tudja mi fog, vagy mi nem fog történni. Sok olyan dolog van, amire évezredeken keresztül nem jöttünk rá, például, hogy a Föld kering a Nap körül, hogy az embernek DNS-e van, hogy hogyan kell integrálszámítást végezni. Miért ne gondolhatnánk, hogy előbb-utóbb valaki előállhat egy megoldással az olyan kérdésekre is, mint hogy "mi a létezés?", "mi az élet értelme?" stb.

Pár napja jött le a Philosophy Tube-on (egy tök jó csatorna, amit kövessetek You Tube-on) ez a kis videó a szabad akaratról, szóval gondoltam én is mondok róla egy-két szót. Szóval szabad akarat: a skót filozófus David Hume szerint ez a filozófia egyik legtrükkösebb kérdése és ahogy kitalálhattátok, a filozófia a mai napig nem oldotta meg a vele kapcsolatos problémákat, mindenekelőtt a legfőbb kérdést: van egyáltalán szabad akart? Persze ahhoz, hogy ezt megválaszoljuk, először tudnunk kéne, mi az.

Emlékeztek a Mona Lisa mosolyában arra a jelenetre, amikor a szabadelvű művészettanárnő meg akarja győzni a hallgatóját, hogy tanuljon tovább, erre ő kiakad, és erősködik, hogy ő igenis háziasszony akar lenni és a tanárnőnek ezt tiszteletben kell tartania? Nem baj ha nem, fönt megnézhetitek. Kinek van itt igaza? Vajon ha valaki szándékosan fekszik le egy szerintünk elnyomó értékrendnek, akkor szabad tovább vegzálnunk, hogy ne toljon már ki magával direkt? És pláne: meg szabad valósítani ezt a szekálást társadalmi szinten is? A válasz egyszerűnek tűnik, de koránt sem az.

Tegnap jelent meg Seres László cikke a Polkorrekt átnevelőtábor, amelyben a Magyar Narancs egyik kavaró cikke nyomán kialakult vita kapcsán veti fel a "a gender mainstreaming kirekesztő, totalitárius őrület"-ének kérdését. Arról van szó, hogy ma ezek a mindenféle feministák, melegjogi aktivisták meg "genderfasiszták" rá akarják erőltetni a társadalomra az irracionális ideológiájukat, ami szerint nincs olyan, hogy nő meg férfi, meg tradicionális család, és ezt az "őrületet" meg kell állítani végre. Szeretném elmondani, hogy mért gondolom mindezt állati nagy hülyeségnek.

Tegnap láttam ezt a nagyon szórakoztató beszélgetést a racionalitás és irracionalitás kérdéséről. Rebecca Newberger és Steven Pinker írók vitatkoznak arról, hogy vajon mi fontosabb, alapvetőbb és értékesebb az életünkben, a gondolkodás, az ész, a racionalitás, vagy az érzelmek, vágyak, az irracionális hajtóerők. A beszélgetés nagyon érdekes és van benne jópár filozófiai megfontolás (és egy nagy tévedés) is. Nézzük meg őket!

Nemrég előkerültek Martin Heidegger, az egyik legjelentősebb huszadik századi filozófus "Fekete jegyzetfüzetei", amiből kiderül, hogy a nagy gondolkodó nem kicsit antiszemita nézeteket vallott legalábbis az élete egy bizonyos szakaszában. Vajon hogy kell ezután olvasnunk Heidegger műveit? Hatással kell, hogy legyen mindez a filozófiai megítélésére? Erről szóló írásomat elolvashatjátok a Mindennapi Filozófia oldalon.

Szintén érdekes dolgokat találhattok még erről itt, itt és itt

Ezt a filozófiai problémát mindenki ismeri, de a legtöbben vagy túl kevés vagy túl nagy fontosságot tulajdonítanak neki. A kérdés a következő: honnan tudhatjuk, hogy nem egy szuperszámítógép által generált álomvilágban élünk, mint a Mátrixban? Mit lehet erre válaszolni? Hát egyrészt, hogy nyilván sehonnan; másrészt meg kit érdekel? Nyilván meg lehet kérdezni, hogy vajon a világ nem egy óriás tüsszentéséből keletkezett-e, de ilyesmikkel foglalkozni, lássuk be, nincs értelme. Miért törik magukat mégis évszázadok óta a filozófusok,  hogy megoldják ezt a problémát?