Pár napja jött le a Philosophy Tube-on (egy tök jó csatorna, amit kövessetek You Tube-on) ez a kis videó a szabad akaratról, szóval gondoltam én is mondok róla egy-két szót. Szóval szabad akarat: a skót filozófus David Hume szerint ez a filozófia egyik legtrükkösebb kérdése és ahogy kitalálhattátok, a filozófia a mai napig nem oldotta meg a vele kapcsolatos problémákat, mindenekelőtt a legfőbb kérdést: van egyáltalán szabad akart? Persze ahhoz, hogy ezt megválaszoljuk, először tudnunk kéne, mi az.
Na de induljunk eggyel messzebbről (kicsit a videó nyomán fogok haladni, csak hogy ahhoz is legyen valami köze az egésznek):
Általában azt gondoljuk, hogy a környező fizikai világban minden dolgot valami más okoz. A dolgok nem maguktól, nem spontán módon történnek, hanem megmásíthatatlan oksági törvényeknek, a természet törvényeinek vannak alávetve. De ej haj, az agyunk talán nem a fizikai világ része? De igen, ugyanúgy atomokból van, mint minden más.Feltéve, hogy az agyunkkal gondolkodunk és cselekszünk végső soron, úgy tűnik, hogy mi is alá vagyunk vetve ezeknek a törvényszerűségeknek: oksági láncokra vertek minket a természet törvényei (ez igazából egy nagyon jó filozófuspoén, filozófusbulin elsütheted nyugodtan).
Mit jelent ez? Elvileg azt, hogy nem vagyunk képesek szabad dönteni, nem "mi" (bárkik is legyünk mi) határozzuk el, mit fogunk tenni, hanem az agyunk és a külvilág között lejátszódó oksági folyamatok döntik el. Ugyanúgy, ahogy egy biliárd golyó sem maga dönti el, hogy ha egy másik meglöki, akkor ő is gurulni kezd-e vagy sem.
De miért baj ez? Egyrészt szeretünk urak lenni a saját portánkon (uh, ez szexista volt), és nem jó érzés kiszolgáltatottnak lenni, még a természettörvényeknek sem. De van egy komolyabb baj is: ha nincs szabad akarat, vagyis ha nem vagyok képes máshogy cselekedni, mint ahogy cselekedtem, akkor nincs moralitás sem.
Gondoljuk meg, hogyan lehetne felelősségre vonni valakit valamiért, ha esélye sem volt rá, hogy máshogy cselekedjen. A morálfilozófiában van egy elég általánosan elfogadott elv, amely szerint ha valakinek morális értelemben meg kell valamit tennie, akkor abból következik, hogy meg is tudja tenni. Senkinek nem lehet olyan morális kötelessége, aminek nem képes megfelelni, mert... hát... ez elég igazságtalan lenne. De ha nincs szabad akarat, senki sem képes máshogy cselekedni, mint ahogy cselekedett és így a morális "kell" és a morális kötelesség és felelősség és még egy rakás másik fogalom mehet a kukába.
Na jó, ez egy elkeserítő helyzet, mit lehet csinálni?
Az egyik elég gyakori válasz erre az szokott lenni, hogy a modern fizika megmutatta, hogy a természet törvényei nem determinisztikusak. Azaz nem határozzák meg egyértelműen, hogy pontosan mi fog történni, hanem például csak egy bizonyos valószínűséggel. A kvantummechanika számára ismerősek az olyan fogalmak, mint a spontán módon, random történő események, stb.
Persze nem vagyok fizikus, de ezzel a felvetéssel kapcsolatban a következőt mindig észben kell tartani: persze, a kvarkok, leptonok, bozonok ugrálnak random módon és létrejönnek spontán, stb. de ezek a dolgok mind szubszubszubszubatomi szinten történnek. A kvantummechinka szempontjából fontos, hogy ha ezek a dolgok összejönnek nagyban és olyan makro-rendszereket alkotnak, mint mondjuk a sejtek, emberek, bolygók, galaxisok, akkor ezek nagyjából a régi, jó Newton-féle determinisztikus törvényeknek engedelmeskedjenek. Ezért nem látunk spontán módon zongorákat potyogni az égből.
Ha már az ember fizikával akar bizonyítani filozófiai tételeket (sohasem egy jó ötlet), akkor szerintem szerencsésebb a káoszelmélethez fordulnia. A káoszelmélet ugyanis kimutatta, hogy még determinisztikus rendszerek (mint például az időjárás) is viselkedhetnek kiszámíthatatlan módon, tehát úgy, hogy nem tudjuk bejósolni, pontosan milyen állapotban lesznek.
De persze csak azzal, hogy a cselekvéseket kiszámíthatatlanná vagy spontánná tettük, még nem lettek szabadok. A szabad akarathoz nem az kell, hogy cselekvéseimet ne okozza semmi, hanem hogy én okozzam őket. Ezzel nagyjából meg is van, hogy mi kell a szabad akarathoz:
- A cselekvéseimet végső forrása (oka) én kell, hogy legyek (bárki is az az "én")
- Lehetséges kell, hogy legyen, hogy máshogy cselekedjek, mint ahogy cselekszem, tehát semmi ne tegye szükségszerűvé a cselekvést
Mindkettő kell, ezek nélkül nincs szabad akarat.
Létezik vajon az így felfogott szabad akarat? A dolog nagy részben azon múlik, hogy hogyan értjük pontosan ezt a két állítást. Ha ugyanis jól keverjük a kártyákat, akkor még egy determinista is mondhatja, hogy létezik szabad akarat (az ilyen deterministákat hívjuk "kompatibilistának", míg ellenfeleiket "inkompatibilistának")
Egy determinista nyilván elismeri, hogy "én" vagyok a cselekvéseim forrása, még akkor is, ha azt gondolja, hogy például "én" csak az engem alkotó anyag összessége vagyok, természeti létező (tartsuk észben, hogy a determinizmusból ez nem következik logikailag). Hiszen ekkor én mondjuk az agyam vagyok meg a központi idegrendszerem és ezeknek nyilván meghatározó oksági szerepük van a cselekvéseim létrejöttében. Próbálnék csak meg csinálni valamit az agyam nélkül.
És egy determinista azt is elismerheti, hogy lehetséges, hogy máshogy cselekedjek. Mivel az, hogy mi történt a múltba kontingens, egy determinista elismerheti, hogy a múltbeli dolgok történhettek volna másként. Például ha az ősrobbanáskor egy részecske jobbra megy és nem balra, akkor a második világháború egy évvel később kezdődhetett volna, és én talán a csokifagyit választom és nem a vaníliát. Szóval lehetséges, hogy a cselekvésem (amit persze ezek a másmilyen múltbeli történések és a természettörvények együtt meghatároznak) másmilyen legyen, mint amilyen aktuálisan volt.
Vagy egy determinista gondolhatja azt is, hogy a természettörvények is kontingensek, lehettek volna mások (ezt egyébként a legtöbb filozófus ma így gondolja). Ez persze nem azt jelenti, hogy holnap megváltozhatnak. De lehetséges, vagy minimum elgondolható, hogy az egész világon mindig is más természettörvények uralkodtak, és ha ez lehetséges, akkor az is lehetséges, hogy máshogy cselekedjek egy adott szituációban, mint ahogy.
Persze egy inkompatibilista erre válaszolhatja, hogy "na ne már, ez azért nem igazi szabadság, nem?" De nem lehet, hogy igazából ez a szabadság, és az meg, hogy nem tetszik nekünk, magánügy? Elvégre a tudományos kutatás is sok kényelmetlen igazságra rávilágít, például, hogy a Föld nem a világegyetem középpontja. Ez van.
De persze a filozófia nem természettudomány és lévén, hogy a kompatibilisták ellen még bőven vannak érvek forgalomban, sőt léteznek más, kicsit szimpatikusabb kompatibilista elképzelések is (például amiről a videóban is szó van), ezért aztán még bőven van remény, hogy nem kell elkeseredetten hazakullognunk a szabad akaratért vívott csata színhelyéről.
Ti mit gondoltok erről a témáról? Melyik tábor mellett foglalnátok állást? Vagy szerintetek az egész kérdéskör értelmetlen? Szerertnétek még posztokat a szabad akarat témájában? Írjátok meg, várom :)
