„Kb. anyagelvűség” mondja a Wikipédia és ez így talán rendben is volna, de mit jelent pontosan az, hogy anyagelvűség? Ez egy rettenetesen nehéz kérdés, így nem csoda, hogy sokak fejében – materialistákéban és anti-materialistákéban egyaránt – sok téves gondolat él erről a filozófiai irányzatról. Rántsuk le a leplet néhányról.

Kezdjük egy kis szómágiával. Az „anyagelvűség” szóban az „elv” a latin „principium” akar lenni, ami viszont a görög „arkhé” megfelelője. Az arkhé a legkorábbi görög filozófiában azt az őselemet jelentette, amelyből a világ kialakult, mint a víz – Thálész szerint –, a tűz – Hérakleitosz szerint –, a levegő – Anaximandrosz szerint – satöbbi. Az anyagelvűek szerint tehát minden dolog anyagból lett, vagy inkább: minden dolog végső soron anyagi természetű.

Ez a meghatározás ebben a formában helyes, de mit is jelent pontosan az „anyag”? Ezzel a fogalommal már a régi görögök se nagyon tudtak mit kezdeni és a mai napig sem egyértelmű, pontosan mi számít anyagnak. A legtöbbre talán akkor megyünk, ha Descartes test fogalmát használjuk, amely szerint test vagy testi szubsztancia mindaz, ami (téridőbeli) kiterjedéssel bír.

Tehát a materialisták szerint csak olyan dolgok vannak, amelyek téridőben kiterjedtek. Igen ám, de a modern fizika felfedte nekünk, hogy nem minden kiterjedt dolog tartozik a köznyelvi „anyag” kategóriájába. Például az elektromágneses tereket nem tartanánk anyagi természetű dolognak, holott kétségtelenül kiterjedtek téridőben. Vagy mi van például a számokkal? Nem valószínű, hogy a számok téridőben kiterjedt dolgok, de mégis nehéz lenne tagadni, hogy léteznek (persze lehet ezt gondolni, de ez másik lapra tartozik).

Ilyen és ehhez hasonló megfontolások miatt a modern materialisták szívesebben hívják magukat fizikalistának. A fizikalizmus szerint minden dolog fizikai létező, azaz olyasmi, amit a legjobb fizika elméleteink – vagy egy jövőbeli, „befejezett” fizika – posztulálnak, aminek feltételezik a létezését, vagy aminek a létezése így vagy úgy, de visszavezethető ilyen dolgokra. Például sejthetően semmilyen fizikai elmélet soha nem fog mondani semmit a hegyekről, mindig kvarkokról és erőterekről fog beszélni. A hegyek ettől függetlenül valószínűleg visszavezethetőek kvarkok és erőterek iszonyúan bonyolult rendszerére.

Természetesen az élet a fizikalista számára sem egyszerű. Álmatlan éjszakáin eszébe juthat, hogy mégis mi ez a „jövőbeli befejezett fizika”. Honnan tudja, hogy valaha lesz ilyen? És hogy az akár kicsit is hasonlítani fog napjaink fizikájára? Mit jelent pontosan a visszavezethetőség, vagy redukció? Hogyan kell érteni azt, hogy a hegyek, városok, gondolatok, stb. visszavezethetőek fizikai dolgokra és honnan tudjuk, hogy ez tényleg így van? Ezek olyan kérdések, amelyekkel napjaink materializmusa/fizikalizmusa még nagyon is küszködik. Hogy vajon az elszánt filozófusok tömegei, akik ezekkel a problémákkal foglalkoznak, megtalálják-e a válaszokat, nos, ezt nem tudhatjuk előre.

Térjünk azonban át néhány a materializmussal kapcsolatos elterjedt tévhitre, amelyeket érdemes megcáfolni:

1. A materialisták nem hiszik, hogy létezik lélek/elme/gondolkodás, stb. Nem igaz. A materialisták elismerik, hogy létezik lélek vagy elme – nevezzük, ahogy tetszik (bár az első kifejezés határozottan népszerűtlen a materialisták között) – csak azt gondolják, hogy az fizikai természetű. Amit a materialisták tagadnak, az az úgynevezett szubsztanciadualizmus elképzelése, amely szerint az elme vagy a lélek egy a testitől lényegileg különböző, szellemi, mentális szubsztancia, egyfajta testetlen szellem, amely valamilyen rejtélyes módon kapcsolódik hozzá a testhez. Érdemes megjegyezni, hogy bár sokan magától értetődőnek gondoljuk a szubsztanciadualizmust, a történelem során – egészen a neoplatonizmussal fűszerezett kereszténység elterjedésééig – inkább az volt az általános álláspont, hogy a lélek anyagi természetű.

2. Rendben, de a materialisták azt gondolják, hogy az elme csak agyi folyamatok összessége. Nos, ezt a materialisták tényleg gondolják, csak éppen anélkül a „csak” nélkül. A legtöbben úgy vélik, hogy ha a mentális vagy lelki folyamatokat testi folyamatokkal azonosítják, az valamiképpen dehonesztálja a szóban forgó mentális, lelki dolgokat. Ennek az elképzelésnek a háttérben az a főként Platóntól eredő elképzelés áll, hogy a test szükségképpen alantasabb a – szerinte nem testi természetű – léleknél, és a lélek rendeltetése tulajdonképpen az, hogy minél távolabb kerüljön minden fajta testiségtől. Ha viszont materialisták vagyunk, úgy nem kell azt gondolnunk, hogy ami testi vagy fizikai, az szükségképpen alantas. Persze – és ez nagyon fontos – egy materialistának azt sem kell gondolnia, hogy ami testi, fizikai, az szükségképpen jó vagy magasztos.

3. A materialisták szerint nincs szabad akarat. Tévedés! Sok materialista gondolja úgy, hogy létezik szabad akarat. Hogyan? – kérdezhetnénk, ha egyszer szerintük minden fizikai természetű? Fontos, hogy ne keverjük össze a fizikalizmust a determinizmussal, azzal az elképzeléssel, hogy a világ minden történése már előre meghatározott például természeti törvények által. Igaz ugyan, hogy sok materialista és fizikalista volt determinista a filozófiatörténet során, ám ez a két elképzelés semmi esetre sem ekvivalens. De még ha az is volna, léteznek olyan elméletek is, amelyek a determinizmust összeegyeztethetőnek tartják a szabad akarattal – ők az úgynevezett kompatibilizmus képviselői. Egy szó mint száz, legalábbis nem magától értetődő, hogy egy materialista nem hisz a szabad akaratban – és persze sok múlik azon, pontosan mit is értünk szabad akaraton (erről bővebben itt).

4. A materialisták szerint nincsenek értékek, moralitás, erkölcs. Ez megint csak nem igaz. A materialisták mindössze azt tagadják, hogy az értékek vagy az erkölcs forrása egy „magasabb”, a minket körülvevő világon túli dolog volna. Ehelyett úgy gondolják, hogy az erkölcsiség éppen hogy a minket körülvevő természeti világban van megalapozva. Gondolhatják, hogy az erkölcsiség alapja a jólét vagy a szenvedés, az érzelmek, esetleg az általuk teljesen természetes jelenségnek gondolt racionalitás. Egyszóval egy materialista nem szükségképpen tagadja az erkölcs, vagy a moralitás létét.

5. Oké, de a materialisták azt gondolják, csak az önzés jó, mindenkinek a saját érdekeit kell követnie és anyagiasnak kell lennie. Tényleg van a "materializmus" szónak egy olyan jelentése, ami nagyjából azt jelenti, "anyagias", és az ilyen emberek általában tényleg önzők és fukarok. Olykor még filozófusok is beleesnek abba a csapdába, hogy nem választják szét ezen kifejezések jelentését, például Halasy-Nagy József régi (1944), rettentő szórakoztató, de ilyesféle hibákkal teli Filozófia című kötetében. De emlékezzünk rá, hogy a materializmus semmi mást nem jelent, mint hogy minden, ami van, téridőben kiterjedt. Ennek a kijelentésnek semmi köze az egoizmushoz, vagy ahhoz, hogy ki mit tart értékesnek. Elvben semmi nem akadályozhat meg egy materialistát, hogy a számunkra ismerős és kedves értékeket vezesse le valamiféle fizikai princípiumból.

Ennyit mára a materializmusról. Ti mit gondoltok róla? Szimpatikusabb lett annak, aki eddig ellenezte? Vagy épp kevésbé tetszik? Mit tartotok még fontosnak a materializmussal kapcsolatban?