Szórakozásból embereket kínozni rossz. Ezzel a legtöbben egyetértünk. De pontosan milyen értelemben rossz? Nyilván nem szeretnénk, ha valaki szórakozásból megkínozna minket, és csúnyán nézünk azokra, akik ilyesmit csinálnak. De sokak szerint az olyan kifejezéseknek, mint a "jó" és a "rossz" van egy ezeken túlmenő, a hozzáállásunktól és véleményünktől független értelme is. Szerintük az, hogy valami jó vagy rossz objektív tényállások. Vajon igazuk van? Léteznek ilyen fajta objektív értékek?

Mindannyian ismerjük a Delphoi jósda falára vésett híres mondást, "ismerd meg önmagad". De vajon hogyan ismerjük meg önmagunkat? Könnyebb vagy nehezebb megismerni önmagunkat, mint más dolgokat? És vajon mi olyan különleges az önmagunkról való tudásban? Az önismeret ("self-knowledge") a kortárs ismeretelmélet egy fontos témája, így nem árt, ha itt is ejtünk róla néhány szót.

Sok mindenben nem értünk egyet. A filozófiai vitáktól, a dühös facebook - vagy épp Filófaktor ;) - kommenteken keresztül a vallásháborúkig minden azt mutatja, hogy az emberek a legalapvetőbb kérdésekben sem képesek megegyezésre jutni. Ez persze nem nagy újság, amióta világ a világ, vannak nézeteltéréseink. Érdekes módon azonban az egyet nem értés jelensége (az angol "disagreement"-et próbálom ezzel a csodás szóösszetétellel fordítani) nagyon komoly filozófiai problémákat vet fel. Egyesek szerint még a tudás lehetőségét is kétségbe vonja.

Pár hónapja ígértem, hogy írok pár posztot erről a régi és jelentős filozófiai kérdésről, úgyhogy itt is a sorozat második darabja: mivel a múltkor egy teizmus melletti érvet tárgyaltam (nem annyira támogató, mint inkább ellenséges módon), most úgy döntöttem, rárepülök néhány fontos ateista érvre. Természetesen ezekből rengeteg van, jobbak is, rosszabbak is. Most csak az érvek egy csoportjára, az úgynevezett a posteriori érvekre fókuszálok.

A napokban sajnos megint kiújult az Izrael és a Hamasz konfliktusa a Közel-keleten, és mint ilyenkor általában, most is rengeteg kérdés vetődik föl azzal kapcsolatban, vajon meddig jogos az erőszakra erőszakkal válaszolni, vajon mit engednek még meg a háború játékszabályai (ha egyáltalán vannak ilyenek), és főleg, mit kell tartanunk a háború civil áldozatainak kérdéséről. A háború jelensége az egyik legnehezebb probléma a morálfilozófia számára, de éppen ezért nem spórolhatjuk meg, hogy rendesen végiggondoljuk a témához kapcsolódó morális alapvetéseket mielőtt egy ehhez hasonló összetett helyzetben ítéletet mondanánk.

Ha van egy filozófiai idézet, amit mindenki ismer, akkor az ez: "nyelvem határai a világom határait jelentik". A mondat Ludwig Wittgenstein Logikai-filozófiai értekezés című művéből származik és sokan azt értik rajta, hogy nyelvünk a végletekig meghatározza gondolkodásunkat, azt, ahogy a világot megtapasztaljuk; a nagyon különböző nyelvet beszélő emberek más világokban élnek. Tekintsünk el attól, hogy vajon Wittgenstein tényleg erre gondolt-e (nem), és tegyük fel a kérdést: vajon tényleg külön világokban élünk, ha különböző a nyelvünk és a kultúránk?

Mivel most a szélsőséges filozófiai elméletek hete van, úgy döntöttem, legyen a mai poszt témája az ősi kérdés: vajon a lét határozza meg a tudatot, vagy a tudat a létet? Ha van egy szeleburdi filozófiai elképzelés, amit mindenki ismer, akkor az az, hogy a világot teljes egészében a mi tudatunk hozza létre. De hogyan lehet ilyesmit gondolni? És gondolta ezt egyáltalán bárki a filozófiatörténetben? Hál' Istennek a válasz leginkább: nem. De a téma attól még roppant érdekes.

Az előző posztban szó esett a brit idealistákról, szóval úgy éreztem, időszerű lenne egy kis fogalmi nagytakarítás ekörül a sokat használt, de sokszor homályos fogalom, az idealizmus körül. A mai poszt témája tehát: kik is azok az idealisták és mi a filozófiai értelemben vett idealizmus? Remélem a végére sikerül tisztázni néhány félreértést a fogalommal kapcsolatban és közelebb kerülünk ahhoz, hogy megértsük, miért vallották magukat a történelem során különböző filozófusok idealistának. Vágjunk is bele!

Dőlj hátra nyugodtan, ennek a posztnak az elolvasása semennyi időt nem fog igénybe venni. A poszt végére ugyanis belátjuk, hogy idő egyáltalán nem is létezik. Na jó, nem, viszont meg fogunk nézni egy nagyon érdekes és sokat tárgyalt érvet amellett, hogy voltaképpen nincs is idő. Mivel nyilvánvaló filozófiai hülyeségekben nem hiszek, ezért sejthetőleg amellett fogok érvelni, hogy az érv nem egészen jó, viszont azt is be kell ismernem, hogy egyáltalán nem olyan egyszerű megmondani, miért.

Manapság sokszor vetődik föl a kérdés, hogy a jó emberek kezében van-e a hatalom, és hogyan kellene biztosítani, hogy sose kerüljön rossz kezekbe. De mit jelent az, hogy valakinek hatalma van? És mi az a hatalom egyáltalán? Erre a kérdésre vetünk egy pillantást a mai posztban.